Forradalmi újítás a fejlődő országok áramellátásának segítésére

 
 

Klasztertagunk, Brand János, az Aero Energi Kft. ügyvezetője szabadalmaztatott egy általa kifejlesztett innovatív rendszert, amely megváltoztathatja a fejlődő országok villamosenergia-ellátását. „Találmánya” elsősorban olyan területekre lett kifejlesztve, ahol nincs kiépítve villamoshálózat, vagy annak működése nem folyamatos. A rendszer hatékonysága abban rejlik, hogy a szél és a napenergiát együttesen használja. Szélgenerátorokat és szolárpaneleket együttesen használva bázisállomásokat hoznának létre, ezeknek együttes működését pedig dízelmotorok segítenék.

 

IOT SOLUTIONS VILÁGKONGRESSZUS

AHOL AZ ÜZLETI VILÁG ÉS AZ IPAR ÖSSZAKAPCSOLÓDIK A JÖVŐD ÉRDEKÉBEN

Az IOT Solutions Világkongresszus a világ vezető eseménye, amely összeköti az internet világát az iparral. Az első, 2015-ben lezajlott esemény óta a rendezvény az iparhoz kötődő IoT globális referenciájává lett és az érdeklődők számára már egy kihagyhatatlan éves találkozóvá avanzsálódott. 2019 -ben október 29 és 31 között kerül megrendezésre Barcelonában! Az esemény hat területre összpontosít: közlekedés, gyártás, energia, egészségügyi ellátás, épületek&infrastruktúra és ipar. Az IOTSWC a kongresszushoz és a kiállítási területhez még 2 másik eseményt is társít: Blockchain Solutions World és AI & Cognitive Systems Forum.

Szegeden a SCOBE Csapata

Az ArchEnerg Klaszter vezetősége március 25-26-án Szegeden látta vendégül projekt partnereit. A SCOBE projekt résztvevői két online tanfolyam létrehozásán dolgoznak, mindkét kurzus a szélenergiához kapcsolódik. AzErasmus Plus program résztvevői: Vea Qualitas (Spanyolország), Acrosslimits Ltd. (Málta), MAICH (Görögország), GMI (Franciaország), Accentuate (North East) Limited (Egyesült Királyság) és az ArchEnerg Klaszter (Magyarország). Sajnos a GMI nem tudott részt venni a találkozón, képviselője viszont egy rövid időre skype-on csatlakozott a többiekhez.

Ingyenes képzés klasztermenedzserek számára

"A klaszter hatékony tényezője a fejlett gyártási technológiáknak és rendkívül intelligens megoldása különböző szektorok együttműködésének az európai országokat képviselve" - állítja Lowri Evans, az Internal Market, Industry, Entrepreneurship and SMEs főigazgatója.

training

Klasztertalálkozón jártunk Ivano-Frankivszkban

Az ArchEnerg Klaszter február 13. és 16. között a Precarpathian Eco-Energy Clusterrel együttműködve egy Ukrajnában rendezett találkozón vett részt az EaP PLUS Eastern Partnership keretén belül.

ivano1

Arcképek: Harsányi Zsolt, Axiál Kft.

Az agrarszektor.hu minden évben kiadja Az 50 legbefolyásosabb személy a magyar agráriumban című könyvet. Idén ágazati bontásban foglalták össze a legfontosabb iparági szereplőket, közülük néhány érdekes személyiséget, életutat, meghatározó céget a honlapukon keresztül is bemutatnak. Harsányi Zsolt cége a mezőgép-kereskedelemben játszik meghatározó szerepet.

harsanyizsolt

Körforgásos gazdaság - workshop

workshop

November utolsó hetében került megrendezésre az IFKA, az Archenerg Klaszter és a Tisza Koalíció közös programja, amely a Körforgásos gazdaság ‒ ipari szimbiózis címet kapta. Az eseménynek a SZTE Mérnöki Kar Mars téri épülete szolgált helyszínül.